Tudod arra gondoltam,

hogy különös erőt ad

az embernek,

ha hiszik,

hogy van valahol,

valaki, aki várja.

Valaki, akit szeret,

és aki Őt szereti.

Hogy az a valaki vár,

az megsokszorozza az erőt,

megsokszorozza az akaratot.

Mintha a várakozó ember,

(aki nagyon várja azt a másikat)

varázserővel rendelkezne.

Mintha a szíve mágneses lenne,

olyan vonzerő lakik benne.

Értelmet ad az útnak.

Az ember, aki járja az élet

gidres-göndrös útjait,

már régen feladná,

lefeküdne a hóba,

lesz, ami lesz,

de ha van, aki vár rá,

akkor lázasan is,

félig fagyottan is,

félig holtan is megy tovább.

Mert ott van az a másik.

Aki vár.

Nem másra, Őrá vár.

Oda nem érkezhet meg más.

Olyankor

elfelejtkezik a fájdalomról,

a vérző sebekről,

olyankor nincs más,

mint az akarat.

Ejutni odáig.

Lépeget,

(az ember)

azt se tudja hová,

meddig, miért.

De, ha valaki várja,

akkor felgyorsulnak a léptei,

akkor könnyebben veszi

az akadályokat.

Mert van miért, van kiért.

Akkor azon a végső nagy folyón is

könnyű szívvel kel át,

Mert tudja, van valaki,

akit türelmesen is

Türelmetlenül várja már.

(Angyalka...)